10. nap
Tíz nap után - egy kis statisztika, sok-sok tapasztalat, nagy felismerések és néhány technikai segítség. Mindez az angol tanulása mellett :). Igyekszem összefoglalni mindazt, ami az utolsó “bejelentkezés” óta történt az akcióval (ezután minden nap jegyzetelek valahova, hogy nehogy ilyenkor kimaradjon valami).
Kezdje a sort a statisztika:Egy akcióról szeretnék beszélni - a TheWordpressBlogger-ről - a másik két projekt hanyagolva kicsit.
Mit csináltam? Tiszta Hülyén belevágtam egy blogba - ami egy az egyben ugyanaz, mint a weblapotakarok - csak éppen angolul. Nem mondom, hogy valahol nem lesz jövője, viszont tényleg fejest ugrottam az egészbe (később részletezem, mit csinálnék másképp az első 10 napban).
A blog köszöni, már jól van - nagyon sok hiányossága van: még hiányol néhány statisztikai plugint, a social oldalakhoz még finomabban hozzá kell igazítani, rss feliratkozást jobban kell erőltetni, fel kell gyorsítani (felkészíteni a nagy rohamra :) ), stb… (ötleteket, tapasztalatokat várok a hozzászólásoknál).
DE - megvan, és elkezdett döcögni. 27 látogató eddig :D, de már jöttek - nem, nem a keresőkből, hanem feedreederen és twitteren keresztül - HOPPÁ.
2 RSS feliratkozó - ugye nem közületek? :) és 61 twitter követő (persze ezért cserébe én 221 embert követek, szóval az arány így az elején meglehetősen rossz).
4 post sikeredett eddig - abból egy vendég, egy saját, két átírt.
Ottó tanácsára Squidoo oldal, egy cikkel.
Más tanácsára elkezdtem beregelni a cikkgyűjteményekbe, ott kezdek publikálni - mondjuk minden nap két új oldalon pluszban. A lényeg, hogy minél több bejövő linket kapjak, ez fogja építeni az oldal rangját.
A másik lényeg - több bejegyzés kell az oldalra - de álljukn meg egy szóra!
Mi a sz***ól írjak?!
Itt jön a kiegészítés, mit is csinálnék másképpen az első 10 napban.
Szóval, az első 10 nap az arra hivatott, hogy megtaláljuk a témát - tehát eddig éppen semmi mást nem kellett volna csináljak, csak annyit, hogy megtaláljam azt a témát, amiről írhatok.
Ezt én az elején viszonylag hamar letudtam - nagy ára lehet, évekig blogolgathatok egy fillér bevétel nélkül. Itt még hiábavan automata robot progi, ami löki a cikkeket, itt még hiába van cikkduplikáló progi, ami olyan mértékben változtatja meg a tartalmat, hogy minimális esélye legyen a tartalomduplikációnak, itt még hiába van olyan progi, ami egy kattintásra szétszórja a cikkeidet több száz gyűjtőoldalra, stb…
Meg kell találni azt a réspiacot, akinek írni kell
Erre van 14 napom, és erre neked is van 14 napod egy remek próbaverziós programnak köszönhetően. http://www.keywordelite.com/ oldalon (valahol az alsó részében) nézheted meg az egyes funkcióiról a videókat, hogy mire is jó - és valamilyen eldugott linken letölthető a 14 napos próbaverziója. Hát nagyon állat, mit mondjak.
A lényege: nem hogy segít megkeresni a kulcsszavaidat - ezt a Google is tudja - DE informál arról is, hogy mely kulcsszavakra hányan, mennyiért hírdetnek, a hirdetéseket mikor változtatták, sőt a hirdetések szövegét is megnézheted. Egyszóval láthatod, hogy mely kulcsszavakban van pénz. Ahol sokan hírdetnek folyamatosan, ott valószínű hogy van fizetőképes piac.
A fene megette - már tudom, hogy a domaint is rosszul választottam ki - de egy kategóriát szentelni fogok a megtalált réspiacnak, és abban nyomom inkább a cikkeket. A kereséssel azonban még nem végeztem, elég nehéz még így is.
Az alap koncepció Nóra felvetése volt - az abszolút kezdők felkarolása lenne a célom, akiknek a HUN2.0-s leírások is nehezen érthetők. Akad hazánkban is bőven ilyen ember - hát akkor a nagyvilágban hogyne lenne. Szóval ebben az irányban keresek tuti kulcsszavakat és piacot - majd kiderül, hogy a 14 nap elég-e erre.
A telepített modulokról, további programokról a következő részben…
Ez ígérkezik a leghasznosabb cikksorozatnak, amit valaha olvastam.
Várom a további posztokat.
Én csak annyit tennék hozzá, hogy a Squidoo-hoz hasonló oldal a hubpages.com is. Azt is ajánlom linképítésre.
Érdemes a Wordtracker-re ránézni, van egy új szolgáltatása: Strategizer. Akkor jön a képbe, amikor már vannak kulcsszavak felől érkezők. Analizálja a long-tail kulcsszavakat mögötte található piac, konverziók, minőség stb. szerint. Van próbaverzió. A későbbiekben jól jöhet.
A weboldaladhoz annyit: a sorrendet valóban felborítottad. Első a piackutatás és annak felmérése, hogy van-e növekedési lehetőség a piacon. Azután az erőforrások megteremtése (cikkírás, termék - kivel, hogyan), utána a weboldal felállítása és azután a forgalom hozása, azaz a marketing.
Egyébként tegnap én is hivatalosan útjára indítottam a saját nemzetközi projektemet. Első 2 lépés megvan, de 3 hónap tartalomkreálás egy csapattal (mondanom sem kell, hogy a videó kulcsfontosságú). 3 hónap múlva weblaprendszer indítása már tartalommal. A következő 3 hónap termékfejlesztés, ez idő alatt viszonteladói termékek felkapása stb. stb.
A saját termékek értékesítése nagy forgalom mellett kb. 6-9 hónap múlva várható. Kb. másfél év múlva jutunk el a havidíjas szolgáltatásokig.
Az üzlet felfuttatására tehát 2 évet szántunk. Ez mögött egy 10 fős csapat van: 5 fő direkt tartalomkreálásra, 5 fő pedig a videós tevékenységekre ráállítva.
Érdemes csapatban gondolkodni: ott mindig van valaki, akire érdemes egy adott dolgot rábízni.
oliveR
oliveR - hát odafigyelek az ötleteidre! Azonban - ahogy sok másnál, nálam sincs határozott budget sem lelkes csapat, aki vár 2 évet a fizetésre. Nincs 2 évem, sem pénzem a fejlesztőkre. Hú - ez így nehéz. Kölcsönt nem veszek fel többet - az kizárt, befektetőt nem találok egy ilyen “kis volumenű” projekthez, pláne hogy még mindig nem tisztázott a célpiac kiléte atomi pontossággal.
Sürgős feladatom - a piackutatás mellett a webresponder fejlesztése, hiszen listát építenem kell, és hát mi mással tehetném ezt?
A jelenlegi responder ügyfelek nagyon sok visszajelzést adtak - köszönjük nekik, kapnak egy kis bónuszt az új verzióban. Egy csomó extrát kell beletenni na és egy statisztikát hogy a nemzetközi piacon is labdába rúghassunk vele. Ez elviszi az időt, de rekord sebességgel halad a fejlesztés.
“Azt nem árulom el” - köszönöm a figyelmet és a dicséretet a cikksorozathoz. De nagyon jó lenne, ha legalább egy fiktív nevet adnál (István, Béla, Klára, mindegy) magadnak, mert így nagyon nehéz ám életem talán egyik legkritikusabb döntéseiről írni - abban a tudatban, hogy aki olvassa ezeket a sorokat, annyi bizalommal sem ajándékoz meg, hogy a keresztnevét közölje.
Köszönöm a megértést is.
Hamarosan jelentkezem ;)
Én sem úgy indítottam, hogy fizut adok: részesedést ajánlottam az üzlet forgalmából. Mivel a munka megoszlik, senki nem érzi túlterheltnek magát.
Mivel szakaszok vannak, ezért úgy is fel lehet építeni egy ilyen koncepciót, hogy a majdani üzlet x%-át , mondjuk 10-15%-át osztod szét az első szakaszban részt vevőknek, 20-25%-át a termékfejlesztő csapat tagjai között stb. így senki sem “ragad be” a bizniszbe és megmarad a tettrekészség.
Hol szerezhetsz ilyen csapatot? Hmmm. A legkézenfekvőbb azok közt keresni, akik előtt tekintély vagy. Sokan keresnek projekteket, amiben részt vehetnek. Már a tapasztalatszerzés miatt is belevágnának sokan. Ami fontos: ha valaki a szakasz lezárása előtt kilép, az nem kap részesedést.
A piacról: habár sokan az USA felé kacsintgatnak, én körbenéznék a német, az olasz, a francia, a spanyol; esetleg a lengyel és a román piacon. Mi pl. a német és az olasz piacra készítjük a terméket (a franciák megdöbbenésünkre nem vevők a termékünkre). A nyelv nem lehet akadály: lehet csapattagot találni bármilyen nyelvre…
oliveR
Ha ezen múlik életed nagy döntése, akkor nick névvel írok.
A célok nagyok, és érdemes megcsinálni.
A project lenyűgöző. Az igazi vállalkozások a semmiből teljesednek ki.
Látom nagy nevek is figyelemmel kísérnek, tehát te is tudhatsz valamit. :)
Sajnos nem mindenki érti, hogy mit mért csinálsz, de nem is baj. Szakítottál a hagyományos nézettek, és én értem a logikádat. Ezért gondolom (tudom), hogy iszonyú nagy dolgot csinálsz, vagy inkább lehetetlenül egyszerűt.


Subscribe via RSS