Ugye te is az egyik legnagyobb üzleti értékednek tartod az email listádat. A következő cikk felvázol egy olyan forgatókönyvet, amivel lecserélheted vagy kiegészítheted a jelenleg használt lista építő módszeredet.
Igen, azt, amikor valamilyen előnyért a weboldalad látogatója odaadja cserébe nevét és email címét, továbbá olyan értelemben nyiltakozik, hogy szívesen fogad tőled további megkereséseket (részletekről lásd a “spam törvényt”).
Ezt a másik forgatókönyvet most még inkább gondolatkísérletnek nevezném, kíváncsian várva a Te véleményedet is.
Miért is építesz listát?
Az egésznek a lényege, hogy szeretnél egy adatbázist, amiben olyanok elérhetősége szerepel, akik valamilyen szinten már kifejezték érdeklődésüket a témád iránt, ezért a nullánál nagyobb a valószínűsége, hogy esetleg vásárolnának a termékedből is.
Van még egy elfogadott előnye a meglévő listának: betehető egy előre konfigurált levelező rendszerbe, ami megadott szabályok szerint maga küldözgeti a leveleket a reménybeli vevő megpuhítására. Eközben te a hírlevél szoftver üzemeltetők reklámja szerint éppen Pina Colada-t kortyolgatsz a tengerparton, a bankszámlád meg majd szétdurran a bejövő pénztől. Ébresztő!
Kanyarodjunk vissza oda, hogy adottak a céljaid: “előnevelt” érdeklődők és a terméked, amit meg kellene, hogy vegyenek.
Ezt szeretnéd te, de mit szeretne, aki feliratkozott a listádra?
Ha felteszed neki a kérdést, kizárt, hogy azt fogja válaszolni, hogy előbb utóbb terméket szeretne tőled vásárolni. Biztos lehetsz abban is, hogy az email címét úgy adja oda, mintha a fogát húznád, hacsak már eleve ismert szereplője nem vagy az adott piacnak.
Az előnyt, amit kínálsz neki, azt persze vinné, természetesen ingyen, és előre is köszöni a további ingyenes anyagokat, amit hazavisz, és építheti belőle saját üzletét. Aztán amikor ő szeretne általa eladni valamit, akkor persze zabos, hogyha valaki ingyen szeretné azt megkapni.
Ez igaz a listád 95%-ára, és legalább 80% magában vagy hangosan spamet kiált, amikor egy ajánlatot küldesz neki a sok ingyenes előny között.
Hová mehetsz, mit tehetsz még, ha “előnevelt” érdeklődőket szeretnél?
A hagyományos módszer szerint fizetett hirdetésekkel vagy természetes keresőrendszeri találatokon keresztül próbálod elérni őket.
Mi volna, ha emellett megpróbálnád a közösség erejét, a közösségi hálózatokat is kihasználni? Ezeken a népszerű helyeken, mint az iwiw vagy a Facebook, az emberek barátaikkal, ismerőseikkel tartanak fenn kapcsolatot. Elmondják egymásnak tapasztalataikat, közösen próbálnak megoldást keresni gondjaikra. Érdeklődésüknek megfelelően csoportokat alkotnak, követik a számukra fontos emberek tevékenységeit.
Az emberek ösztönösen teszik ezt már évezredek óta, genetikailag kódolva van bennük a közösség igénye, ezért is lehetnek olyan elsöprően népszerűek, sikeresek a közösségi hálózati oldalak.
Miben jobb pl. egy Facebook oldal, mint a listád?
Az első szembetűnő előny, hogy míg a listáddal egyirányban kommunikálsz, és a tagok nem is tudnak a másik létezéséről, addig a közösségi hálózatban a létrejött csoportok valódi közösséget alkotnak. Véleményt cserélnek egymással, megosztják élményeiket, problémáikat, és értesülnek a másik cselekedeteiről.
A közösség tagjai egymást is nevelik, formálják. Ha megosztasz velük valamilyen tartalmat, azt nem csupán lenyelik és várják a következő adagot, hanem szerencsés esetben megvitatják, értelmezik, közösen örülnek neki, vitatkoznak rajta. Ezáltal egyetlen “előny adag” hatása felsokszorozódik. Sokkal inkább megnövekedik a szakértői státuszod, hacsak valami gyenge minőségű információt nem akarsz a közösségre sózni, mert akkor véged.
Amikor előállsz azzal, hogy látod, ez a téma éppen nagyon érdekli, foglalkoztatja őket , és mellesleg van egy terméked, amit talán szintén tudnának használni, akkor nem az egyes emberekben kell legyőzni az ellenállást az eladással szemben, hanem a csoport segít benne. Ha akár egyetlen vevőd lesz közöttük, és ő pozitívan nyilatkozik a termékről a közösségben, az hozzájárulhat a többiek döntéséhez is.
A Facebook oldalon egy új érdeklődő, akit odaküldesz, látja, hogy mennyien tagjai már a közösségnek, ezért sokkal könnyebben csatlakozik ő is hozzájuk, ráadásul még az email címét sem kell megadnia, mert azt már megtette a Facebook regisztráció alkalmával.
A későbbikben egyszerűen kommunikálhatsz a tagokkal. A hírleveleidben kiküldendő bármilyen információt megadhatsz itt is, egy termék bevezetést pedig könnyen levezényelhetsz akár egy eseményként.
Miben nem az igazi?
A közösségi hálózatok használata esetén nem közvetlenül nálad képződik a levelező lista. Elérheted a tagokat, de nem lesz a kezedben az email címük, ami akkor okozhat gondot, ha netán megszűnik a rendszer, vagy mondjuk fizetőssé válna a használata.
A probléma áthidalható, ha készítesz egy olyan anyagot a tagoknak, amit email-ben kaphatnak meg, vagy postai címre küldöd ki. Ilyenkor rákényszerülnek az adatok megadására, ha szeretnének hozzájutni az anyagohoz. Fontos különbség, hogy ez már nem ugyanaz a helyzet, mint amikor egy vadidegen kéri tőlük az adatokat, mindjárt az első találkozáskor. A közösség tagjai és közötted kialakult kapcsolat más alapot adnak a kérésnek.
További specialitása a módszernek, hogy itt látszólag nem tudod hírlevélküldő szoftverből, automatikusan vezérelni a Pina Colada akciódat, hanem részt kell venned a közösség életében, ha üzenni szeretnél.
Azért, hogy ne legyen olyan sötét a helyzet azok szemében, akik az automatizmusra hegyezték ki üzleti modelljüket, vannak áthidaló megoldások. Lehetséges időzített tartalmak megjelenítése a Facebook oldalon, ha pl. időzített blog vagy Twitter bejegyzések automatikus Facebook oldalra küldését állítod be.
Ne cseréld le, hanem egészítsd ki
Egy már felépített, aktív lista értéke óriási. Szó nincs róla, hogy azt javasolnám, dobd el ezt a listát, és helyette kezdj el közösséget építeni Facebook alapon. Egyrészt még viszonylag kevés a magyarországi tag, másrészt a tagoknak szokniuk kell a Facebook használatát.
Minden esetre, ha azt kérdezed, hogy mit választanék: egy 1000 fős Facebook oldali rajongótábort, vagy egy 1000 fős email listát, gondolkodás nélkül az elsőre esne a választásom.
Hogyan szoktathatod rá a listádat a Facebook oldali tagságra?
Emlékszel, hogyan iratkoztattad fel a lista tagokat? Valamilyen előnyt kínáltál számukra, és erre önként megadták az elérhetőségüket.
Újra használhatod ugyanezt a módszert. A lista számára kiküldött levelekben kínálj olyan tartalmat, amiről tudod, hogy szükségük van rá, amiért hajlandóak elmenni a Facebookra, regisztrálni, és csatlakozni a rajongói oldaladhoz vagy a csoportodhoz. Ennyire egyszerű a dolog.
Mi a véleményed? Oszd meg velünk. Te mit választanál? Ugyanakkora Facebook oldali (vagy iwiw csoportbeli közösséget), vagy az email listát?
Sipos Ottó
A Clear Online vezetője érdeklődésének fókuszában az internetes technológiák, az üzleti és marketing folyamatok állnak. Számára a fő kérdés, hogyan használhatók mindezek az internetes ügyfélszerzés, az üzlet folyamatos javítása érdekében az itthoni és a nemzetközi piacon.
Használom pár hónapja aktívan a Facebookot, létrehoztam külön “üzleti” oldalt is, ahogy Ottó tanácsolta az ebukjában.
Keveset foglalkozok vele, de betévedt már pár rajongó is, anélkül, hogy kampányolnék.
A cikkel kapcsolatban csak annyi lenne a véleményem, hogy a meglévő listát átvinni fészbukolni olyannak tűnik nekem, mintha ezt megtehetném egy zárt fórummal is, amit a Drupalban, vagy más rendszerben is meg lehet oldani, akár külön elérhetőségen.
Sok még az ellentmondás, és az hogy nem ismerem eléggé a Facebook eszközeit, alapvető működését, nehezíti a dolgot.
Pl. a magán üzenőfalamra nem szoktam kiküldeni minden frissítést amit az oldalon teszek, csak ha érdekesség, vagy könnyedebb témájú, a Hun2 frissítések pedig mindig megjelennek. Amit nem bánok, amúgy is folyamatosan iratkozok le hírlevelekről, mert a twitteren, fészbukon mindent megtalálok, de a “mit lehet, mit nem érdemes, és hogyan” kérdésekre továbbra is keresem a válaszokat a Facebookon.
Nem használok FaceBook-ot és egyelőre magyar témában nem is tervezem. Látom az előnyeit, természetesen, de nyilván mérlegelés kérdése, hogy a magyar FaceBook populációt mennyire érdekelheti a témám - ha már a végső cél érdeklődők átirányítása ...
József, a fórum ugyanígy bizonyos témákban jobb választás. A fórum viszont már szakmai, de legalábbis specifikus és moderált. Ugyanakkor vannak kommunikációs korlátai: multimédia használata erősen korlátozott.
Szóval a fórum inkább speciálisan szűrt réteget szolgál ki, míg a közösségi oldalak kapcsolatépítésre valók, amiből azután tudsz embereket - alkalmasint - fórumba invitálni, vagy sales oldalra vagy blogra stb.
Üdv:
oliveR
karvtik zoltán 2009.07.06. 14:14
Törölve…
Áthelyeztem a hozzászólásodat a fórumba. Moderálni nem akarom, mert tiszteletben tartom a véleményedet, de tiszteljük meg Ottót is azzal, hogy témánál maradunk.
<blocquote>a meglévő listát átvinni fészbukolni olyannak tűnik nekem, mintha ezt megtehetném egy zárt fórummal is</blocquote>
Egyrészt egyetértek oliveR-rel abban, hogy egy klasszikus fórum a multimédiás elemek tekintetében jelentős korlátokkal rendelkezik, másrész a Facebooknak egy másik lényeges tulajdonságát is szeretném kiemelni..
Utóbbinál a közvetlen barátaidtól szerzel tudomást tartalmakról, eseményekről.
Látod, hogy a barátaid, akiknek a tapasztalatában, értékítéletében sokkal inkább bízol, mint az idegenekében, mit tesznek. Látod, ha tetszik nekik valami, ha csatlakoznak egy oldalhoz vagy csoporthoz, ha véleményükkel megerősítik, hogy értékes tartalmat találtak.
Ezek az információk teljesen természetes módon, mint barát a baráttal való beszélgetés közben cserélnek gazdát, egyszerűen azáltal, hogy mindenki használja a saját üzenőfalát, és anélkül, hogy ténylegesen üzeneteket küldenétek egymásnak.
Kölcsönösen látjátok, hogy mit tesztek, így aztán minden különösebb beavatkozás nélkül, a Facebook technológiájának köszönhetően terjednek a hírek, és bővülhet az értékes tartalom fogyasztóinak a köre.
Köszönöm. Közben egy tapasztalatot is megosztok, ami a felvetett kérdésemre is részben választ adott. Érdekes és hasznos is, hogy a bázis blogomon (ami egy saját weboldalamhoz tartozik) beküldtem egy postot, azt beszippantotta a Facebook oldalam (mert beállítottam az rss-t), majd megjelent az üzenőfalamon is, mint az oldal üzenete a frissülésről. Gondolom ezt csak én és a rajongók látjuk. Így tehát értem már azt is, hogy miért jelenik meg az én “magán” üzenőfalamon pl. a hun2 oldal frissülése is. :) uggye milyen kis esszem van :)
Őszintén szólva én egyelőre még csak próbálom elfogadni azt, hogy egy közösségi oldal annyira fontos lehet az üzleti életben. Azt látom, hogy millió helyre beregisztráltam, egy csomó közösségi oldalra, ahol semmi nem történt még, ami engem érdekelt volna (max. zaklattak a törökök).
DE… figyelek… és megpróbálom másképp látni a facebook-ot, mint a többit. Nem azért mert jobban tetszik, hanem azért mert azt mondjátok.
A tettek mezejére kéne lépnem és létrehozni egy klub-oldalt. Kicsit tartok tőle, de most, amikor elkezdtem írni, beugrott, mit tudnék kínálni, ami plusz lenne, s amivel az e-mail címeket is elkérhetném:)
Természetesen tervek nélkül nem érdemes hozzáfogni, meg kell néznem több oldalt, hogy lássam, ki mivel operál.
Várom Ottó javaslatait továbbra is.
Sipos Ottó
A Clear Online vezetője érdeklődésének fókuszában az internetes technológiák, az üzleti és marketing folyamatok állnak. Számára a fő kérdés, hogyan használhatók mindezek az internetes ügyfélszerzés, az üzlet folyamatos javítása érdekében az itthoni és a nemzetközi piacon.