Érdekes sorozatnak tűnik, egy követőd már akadt:)
Azt is értem, hogy miért ne az internet marketing piacot válasszuk, sőt teljes mértékben egyetértek…
Piaci jelenlét külföldön
Az online vállalkozás nem áll meg az ország határainál. Sőt ott kezdődik igazán. Egyszerûen összehasonlíthatatlan a hazai lehetőségekkel, mind az eladható (közvetíthető) termékek számában, mind a potenciális vásárlók mennyiségében.
Ha itthon sikerül az általad ismert technikákkal néhány százalékos, de akár csak néhány tized százalékos konverziót elérni, vetítsd ki ugyanezt az angol nyelvterületen elérhető emberekre, és láthatod, mekkora potenciál van benne.
És a verseny?
Természetesen a nagyobb piacon nagyobb a verseny is, ezért a hazai konverziók, elért eredmények nem feltételenül ismételhetőek meg a külföldi piacokon, ugyanakkor a széleskörûbb és nagyobb mennyiségû keresések olyan piaci réseket is felszínre hoznak, kifizetődővé tesznek, amik a hazai viszonyok között gyakorlatilag nem is léteznek.
Vissza a HUN 2.0 alap céljaihoz
A hun2.org céljai között szerepel az a törekvés, hogy a közösség tagjai a nemzetközi piacon is képesek legyenek megállni a helyüket, így azok számára, akiket érdekel ez a lehetőség, szeretnék elindítani egy sorozatot, ami olyan külföldi weboldalakat mutat be, amelyeket a Google kitüntetett figyelemben részesít, így a rajtuk elhelyezett tartalomnak alapból nagyobb az esélye, hogy jobban szerepeljenek a Google találati listáján.
Fontos, hogy senki nem garantálhatja, hogy a bemutatott oldalak folyamatosan megtartják az értéküket a Google szemében, hiszen ebben az iparágban csak a változás a biztos.
Üzleti modell
Annak érdekében, hogy ne csak a levegőben lógjanak ezek az oldalak, egy üzleti modell keretébe helyezem őket.
A modell középpontjában a pénzt termelő weboldalad áll. Ez lehet akár egy saját blogod, amin keresztül saját vagy közvetített termékeket értékesítesz, vagy lehet egy partnerprogramban valamilyen más vállalkozó értékesítési oldala.
Bármilyen formát választasz is, a központi weboldalra a modellben a továbbiakban pénz termelő oldalként fogunk hivatkozni.
A bemutatásra kerülő oldalaknak egytől egyig az lesz a feladata, hogy támogassák a pénz termelő oldalt közvetlen vagy akár többszörös áttételen keresztüli kapcsolattal. Forgalmat közvetítenek, vagy a pénztermelő oldal felé közeledve, fokozzák az egyes weboldalak értékét a Google szemében.

Tuti, hogy ezekre az oldalakra érdemes energiát fordítani?
Olyan oldalakkal ismerkedhetsz meg, amiknek az értékességéről a mindenkori cikk írásának időpontjában több forrásból is meggyőződtem.
Kapcsolatban állok külföldi szakértőkkel, akiknek a hasonló kutatásaira támaszkodhatok, másrészt folyamatosan figyelem egy nagyjából 100 kulcsszóból álló mintán, hogy mik a legjobban teljesítő web 2.0-ás külföldi weboldalak.
Ezek között kifejezetten olyan kulcsszavak találhatók, amikben valódi pénztermelő potenciál van, óriási velük kapcsolatban a verseny, így az ott dolgozó marketingesek valóban minden követ megmozgatnak, hogy a találati listák elejére kerüljenek.
Ha ezeken a piacokon, több kulcsszó esetére is megerősítve, valóban sikerül bekerülniük a Google első oldalára, felhasználva a kiválasztott web 2.0-ás oldalak erejét, akkor az én szememben érdemes rájuk figyelmet fordítani.
Előre is elnézért kérek, hogy az oldalak közötti konkrét kapcsolatokra, hivatkozási sémákra nem ebben a sorozatban teszek javaslatot, de itt a cél, hogy megismerkedjetek ezekkel a weboldalakkal.
Miért pont a web 2.0-ás oldalakon van a hangsúly?
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a Google univerzális keresője ezeket részesíti nagyobb figyelemben. A kereső robotjai szinte folyamatosan ott kempingeznek ezeken a weboldalakon, és figyelik, hogy milyen friss tartalom jelenik meg rajtuk. Az új tartalmakat szinte perceken belül indexelik, ezért kiválóan alkalmasak arra is, hogy a megjelenő friss termékekre, melyek körül óriási a felhajtás, amikről rengetegen beszélnek a mádiában, a blogokon, a fórumokban, azonnal marketing kampányokat lehessen indítani.
Szemben azzal, amikor a tartalmadat egy statikus, régi vágású weboldaladra teszed fel, és hetekig várod, hogy arra járjanak a kereső robotok, és tudomást vegyenek róla (indexeljék), itt tényleg rövid időkben gondolkodhatsz, amellett, hogy megfelelő hivatkozás struktúrákkal, frissített tartalommal hosszú távon is megtartják értéküket.
Hogyan használhatod ezeket az oldalakat
Jellemzően az lesz az oldalak használatának célja, hogy
- könnyen tudjál rajtuk tartalmat létrehozni
- ingyen használhatóak legyenek
- lehessen bennük linket elhelyezni más weboldalad felé
- a Google gyorsan indexelje az új tartalmadat
- a Google önmagában is jó helyezéssel ismerje el, hogy bízik ezekben a weboldalaknak a tartalmában
- nagy forgalmú weboldalak legyenek
Házi feladat
Ha a lehető legtöbbet szeretnél kihozni ebből a sorozatból, érdemes elvégezned a következőket:
- Végezz piackutatást, és tûzz ki magadnak egy ígéretes angol nyelvû réspiacot. (ha lehet, felejtsd el az internet marketing piacot)
- Határozd meg a piachoz tartozó fő kulcsszavadat, és négy további, hozzá kapcsolódó kulcsszót.
- Döntsd el, hogy mi legyen a pénz termelő oldalad: saját blog a réspiacod köré, vagy egy partnerprogram termék értékesítési oldala
- Ha saját blog mellett döntöttél, hozd létre a wordpress.com-on.
(Ne egy tárhelyre feltett saját wordpress legyen, hanem a wordpress.com-ot használd) - Döntsd el, hogy saját terméket fogsz népszerûsíteni, vagy egy partnerprogramos terméket. Az előbbi esetén hozd létre a terméket.
Ne ijedj meg, miután maximum heti egyszer (vasárnaponként) jelentkezem, és nem csupán ezt a sorozatot folytatom, ezért bőven lesz időd mindenre, nem kell kapkodnod a fentiekkel, de ha tényleg hasznát akarod látni, cselekedjél.
A sorozat következő részében már egy konkrét web 2.0-ás oldalról lesz szó (S-sel kezdődik a neve).
Addig is a hozzászólásokban hurrogjatok le, ha erre az egészre nincs igény, másrészt ha lehet, adjatok státusz jelzéseket, hogy hol tartatok a házi feladatok megvalósításában (kulcsszavakat, a kutatott, választott piacokat nem kell senkinek felfednie, ha nem akarja).
Iratkozz fel a blog hírlevélre vagy az RSS értesítőre!
Címkék: verseny, külföldi piac, web 2.0, nemzetközi piac, sipos ottó, üzleti modell, értékes weboldalak
Nagyon jó ötlet ez a sorozat. És érdekes, hogy most kezdted el, mert épp fontolgatom a nemzetközi piacra lépést, de eddig nem voltam benne biztos, hogy jó-e az nekem és hogyan kezdjek hozzá.
Ezzel adsz egy kis lökést. :)
Folytasd Ottó, folytasd! :)
Jó kezdeményezés, köszönjük Ottó!
Egy dolgot még. Online vásárlás, weboldalon keresztüli fizetés, ami itthon nem szokás. Az angol nyelvterületeken az emberek már megszokták ezt a módszert, úgyhogy ez még hatékonyabbá teheti az olyan vállalkozást, akinek van ilyen fizetési lehetősége, hisz kényelmesebb, egyszerűbb és gyorsabb.
Egy olyan fázis a vásárlási folyamatban, ahol a vevőtől elvesszük a lehetőséget, hogy meggondolja magát, visszalépjen.
Ha online fizet a pénz már a mi számlánkon van és nem kap időt, hogy meggondolja magát amikor tudja hogy kell neki, de bizonytalan (az itthoni vásárlók bizonyos része), és visszalép amíg kiérkezik a postai csekk, vagy ha átutalásról van szó. Ellentétben a kinti vásárlókkal és ezzel a lehetőséggel.
De ez csak egy apróság, hogy miért igen a válasz a külföldi piacra
@ Viski Róbert: szerintem, ezzel nem lessz nagy vevőköröd, ha ezt akarod kihasználni, főlleg visszatérő vevőd.
Az külföldi piacon melyik illetve milyen jogszabályok élnek??(gondolom az éppen adott országé)
Ti már tudjátok milyen piacon illetve piaci résen fogtok értékesíteni??
@ nateszt: Nem ezt akarom kihasználni, illetve én egyenlőre nem tervezem a nemzetközit, már csak azért sem, mert a belföldi sem aktív.
Én csak egy olyan +-t mondtam, ami miatt könnyebb lehet a nemzetközi, egy olyat, ami itthon nem, vagy csak nagyon nehezen mehet. Miért gondolod azt, hogy nem lehet egy olyan online vállalkozásban visszatérő ügyfelkör, ahol online fizetési rendszer működik? Ez csak egy technikai megoldás a könnyű vásárlásra. Azok nem ez/ilyen technikai megoldások alapján döntenek, hogy újra vásárolnak vagy sem.
Még nem tudom pontosan, hogy mire fogom használni, de engem érdekel a téma. Megtalálom rá az időt is, és elkezdem a leckémet “megírni”. Várom a következő órát! :)
@ Viski Róbert: nekem nem az internetes fizetéssel van a bajom, csak ahogy írtad nincs lehetőség meggondolásra, pedig ha valaki azt mondja kérem vissza a pénzem álltalában teljesíteni kell, még külföldön is. Szoktad nézni a tvshop-okat? Onnan már meglehetett tanulni, hogy van garancia és az interneten keresztül termékere is vonatkozik (van ilyen törvény, nem tudom pontosan melyik, de van). Tehát ha kérik vissza kell adni:(
remélem érthetően fogalmaztam
ui: már én is várom a következő cikket :D
@ nateszt: Természetesen! Ha kéri vissza a jogszabályoknak megfelelően, a megadott időn belül vissza kell küldeni.
Amit én írtam, illetve, ahogy én gondoltam az arról szól, hogy egy átutalásos fizetési lehetőségnél a vásárlás eldöntése és a pénz tényleges elutalása között még van egy “holt idő, ami alatt a vásárló simán meggondolhatja magát. Ezzel szemben az online fizetésnél ez nincs. Eldönti, fizet, nem gondolja meg magát. Ha rossz a termék, akkor jogosan kéri vissza, de ez már más…
Én erre utaltam :)
@ Viski Róbert: oké akkor bocsánatot kérek, félreértettem
Van már, aki túl van a piacelemzésen és tudja, hogy milyen külföldi réspiacot választ?
Kedves Ottó, mikor lessz a következő cikk??
Mikor lesz a következő cikk??
Várhatóan valamelyik vasárnap jelenik meg.
Piackutatás, kulcsszó elemzés, blog, partnerprogram, termék kiválasztása vagy elkészítése? Ezekkel megvagy? Hidd el, ezek fontosabbak, mint, hogy megismerj valami újat.
Ha nem volnál készen, még van egy kis időd. Tudatosan nem követik egymást sűrűbben a részek.
Egyetlen visszajelzést sem látok, hogy valaki már lépett volna.
Nagyon szuper, hogy valaki végre tanácsot ad magyaroknak a .com bizniszhez is! Arról lesz egyébként cikk, hogy hogyan válasszunk affiliate terméket, kitől tanuljunk .com affiliate marketinget? De az is sokunkat érdekelhet, hogy a clickbank pl. mennyire jó.



Sipos Ottó
A Clear Online vezetője érdeklődésének fókuszában az internetes technológiák, az üzleti és marketing folyamatok állnak. Számára a fő kérdés, hogyan használhatók mindezek az internetes ügyfélszerzés, az üzlet folyamatos javítása érdekében az itthoni és a nemzetközi piacon.