A HUN2.0 a magyar online vállalkozók közössége.
Olyan vállalkozók vagyunk, akik a nulláról indulva sikeres internetes vállalkozásokat és szolgáltatásokat építettek fel. Az eközben megszerzett tapasztalatot és tudást szeretnénk megosztani ezen az oldalon.
Mi is egy út közepén tartunk, amin - hasonlóan Hozzád - azért indultunk el, hogy jobbá tegyük a saját és szűkebb környezetünk életét. Ezért kezdtük el a lehetőségeket keresni interneten, ennek reményében alapítottuk meg az első cégeinket.
Közel sem vagyunk az utunk végén, de segíteni tudjuk azokat, akik még csak az elején járnak. Nem tévedhetetlen guruk vagyunk, nemcsak tanítani szeretnénk, hanem tanulni is Tőled.
Mi ez a név?
A HUN2.0 azt szeretné kifejezni, hogy eljött az idő, hogy a magyar emberek, vállalkozók észrevegyék, hogy egy új világban kell elfoglalniuk a megfelelő helyüket. A HUN értelemszerűen a magyarokra vonatkozik, a 2.0 pedig az üzleti verzióváltásra, a gondolkodásmódbeli váltásra utal.
A célunk az, hogy egy ÚJ vállalkozói generációt neveljünk ki. Olyan embereknek adjuk át a vállalkozó gondolkodásmódot, akik tudnak élni a lehetőséggel és valódi értéket teremtő online vállalkozást hoznak létre.
Az élet többszörösen igazolta, hogy az általunk oktatott stratégia és elvek szilárdan megállják a helyüket és segítségével az átlagosnak tűnő emberek is átlagon felüli sikert tudnak elérni.
Nem egy terméket adunk, amit értékesíthetsz és nem a rendszerünkbe akarunk beszervezni. Nálunk mindenki egymás mellett és egymást segítve a saját vállalkozását építi a saját piacán a saját felelősségére.
Nem csodapirulát árulunk a sikerhez. A legtöbb stratégia állhatatosságot, kitartást és tanulnivágyást igényel - így nem való mindenkinek.
Mit tudunk kínálni Neked?
- Tudást. Tapasztalatainkat folyamatosan megosztjuk ingyenes tanulmányokon, a blogunkon és egy nagyon hatékony, egymásra épülő oktatási rendszeren keresztül.
- Közösséget. Olyan nemzetközi közösséget, ami Hozzád hasonló gondolkodású, mentalitású és értékrendű emberekből áll. Segítséget kínálunk az ötleteid megvalósításához, mentorálunk és akár be is fektetünk az ötletedbe.
- Eszközöket. A vállalkozásod felépítéséhez, fejlesztéséhez, automatizálásához folyamatosan újabb és újabb eszközöket ajánlunk.
Összefoglalva: egy képzett, a kor lehetőségeit használni akaró, magáért, szűkebb, és tágabb családjáért, hazájáért is tenni akaró közösséget akarunk létrehozni.